Sinopsis

Az Ürszekerek tudományos és fantasztikus podcastje, amelyben kedvenc science fiction filmjeink és sorozataink hátterét vizsgáljuk, emellett pedig a filmvásznon és képernyökön megjelen? technológiák tudományos megalapozottságát feszegetjük.

Episodios

  • Keringő a golyózáporban – becsapódások a Földön (ep. 36)

    Keringő a golyózáporban – becsapódások a Földön (ep. 36)

    29/10/2020 Duración: 01h01min

    Bolygónkat napról-napra bombázzák kisebb-nagyobb meteorok. Már a Földtörténet korai szakaszában nemcsak sortűzként bombázták planétánkat, de rögtön egy kisbolygó, a Theia ötközött a Földnek, ami végül holdunk kialakulását eredményezte, mely lelassította bolygónk forgását és stabilizálta a Föld tengelyének dölöngélését, hogy aztán az üstökösök megtölthessék az óceánokat. Ez pedig nagyban hozzásegítette a bolygó első lakóit, hogy kilépve az őslevesből sok-sok évmillió alatt egy olyan fajjá fejlődjenek, amik majd' kétszázmillió évig uralták bolygónkat, hogy aztán a Yucatán-félsziget fölött felrobbanó üstökös hazavágja a dinók hétvégi terveit, és teret adjon mókuscickány őseinknek, hogy aztán itt, ebben a műsorban erről a témáról beszélgethessünk. De az univerzum máig fitoktatja erejét, és ad ízelítőt bolygónk múltjából: emlékezzünk a 2013-as oroszországi vagy a 1908-as Tunguszkai eseményre.

  • Sokolébresztő | Ozirisz király és az ősanyag (ep. 91)

    Sokolébresztő | Ozirisz király és az ősanyag (ep. 91)

    22/10/2020 Duración: 55min

    Hol volt, hol nem volt, olyan négy és fél milliárd évvel ezelőtt, vagy egy kicsit még annál is régebben, volt egyszer egy gyanúsan átlagos, nagyjából százezer fényév átmérőjű spirálgalaxis, s annak a külsőbb tartományaiban egy szörnyen közönségesnek látszó sárga törpecsillag. ..

  • Az apokalipszisen és az eseményhorizonton túl (ep. 35)

    Az apokalipszisen és az eseményhorizonton túl (ep. 35)

    15/10/2020 Duración: 01h12min

    Az új Parallaxis Podcastben is feketelyukaztunk egy jót, de utána valóban ráfordultunk a "világvége utáni világ" ügyére. Szóbakerült a csernobili lezárt zónától a klímaváltozáson és zombiapokalipszisen át Ray Bradbury-ig és Tarkovszkijig minden, ami posztapokaliptikus, még ha nem is tudtunk teljesen megegyezni abban, hogy ez a szó mit is jelenthetne a gyakorlatban. Egy biztos: érdekeset beszélgettünk!

  • Sokolébresztő | Maszek űrrepülések 2020 (ep. 90)

    Sokolébresztő | Maszek űrrepülések 2020 (ep. 90)

    08/10/2020 Duración: 54min

    Helyzetjelentés a "lakossági" űrrepülések, a légkörön túli fizetős kalandturizmus világából.

  • Robot Putyin és Pinokkió pozitron agya (ep. 34)

    Robot Putyin és Pinokkió pozitron agya (ep. 34)

    01/10/2020 Duración: 01h11min

    Legújabb podcastünkben természetesen megbeszéltük kedvenc, elgondolkodtató, vagy éppen vicces androidos film- és olvasmányélményeinket, s az adás csúcspontjaként Brandon Hackettet, a kortárs magyar sci-fi irodalom egyik legkiemelkedőbb szerzőjét is kapcsoltuk, akinek Eldobható testek című frissen megjelent regénye tökéletesen beleilleszkedik a fentebb említett világnézettágító-előkészítő jellegű művek rangos gyűjteményébe. http://parallaxis.tudomanyesfantasztikum.hu/

  • Sokolébresztő | Hát élet ez?! – A vénuszi foszfin nyomában (ep. 89)

    Sokolébresztő | Hát élet ez?! – A vénuszi foszfin nyomában (ep. 89)

    24/09/2020 Duración: 56min

    Léteztek-léteznek Naprendszerünk kutatásának fontos sorsfordító eseményei, olyanok, amelyek aztán évtizedekre meghatározzák, hogy milyen kutatási témák kerülnek előtérbe, mely célégitestek válnak az űrszondás küldetések szupersztárjaivá és melyek lesznek azok, amelyeknek "felé se néznek". Azt hiszem, mindenképpen ilyen fordulópont volt 1996-ban az ALH84001 jelű, Marsról származó bazaltmeteoritban talált lehetséges baktérium-fosszíliák felfedezése, amit nem más jelentett be, mint Bill Clinton, az USA akkori elnöke. Onnantól kezdve szinte nem múlt el olyan indítási ablak (ezek kétévente nyílnak), hogy ne indultak volna űrszondák a vörös bolygó felé. A múlt heti, túlzás nélkül szenzációsnak nevezhető bejelentés, az akár közvetett életjelekként is interpretálható foszfin-molekulák kimutatása a Vénusz felsőlégkörében is egy ilyen mérföldkő lehet, s úgy tűnik, végre visszahelyezi a kutatások reflektorfényébe méltatlanul elhanyagolt testvérbolygónkat is. http://parallaxis.emtv.hu/

  • RetTENETes időparadoxonok (ep. 33)

    RetTENETes időparadoxonok (ep. 33)

    17/09/2020 Duración: 53min

    Kedves Távoli Jövőbeli Olvasóink! Egy felhívással fordulunk hozzátok. Ajánlót kellene írni a legújabb Parallaxis Podcasthez, amiben az időutazás logikai buktatóiról, no meg különböző sci-fikben való megjelenítéséről társalgunk. Az adásban kitárgyaljuk, hogy mi mindent képzelődtek össze a regényírók és tudósok a témakörben a 19. század végétől a nemrég bemutatott Tenet című Christopher Nolan-féle idővonalakat összegubancoló filmig. Ezt a mozit amúgy tisztességesen végignéztük és (jó spoileresen) meg is beszéljük. De biztosan Ti is láttátok már valami filmmúzeum-szerűségben vagy letöltöttétek az agyatokba. Szóval mindezt tömören, de érdekesen össze kellene foglalni, meg jó lenne még bele valami idétlen időparadoxonos poén is. Mivel nekünk nem jön az ihlet, csak bennetek bízhatunk, kedves jövőbeli olvasóink! Bennetek, és abban, hogy egyszer majd csak megoldódik az időutazás problémája, s akkor két egymást követő munkanap között bárki kiugorhat egy laza egyhetes mamutszafaris-síelős élményprogramra a jégkorszakba

  • Fröccsenő zöld agyak (ep. 32)

    Fröccsenő zöld agyak (ep. 32)

    03/09/2020 Duración: 01h03min

    Olyan általános érdeklődésre számot tartó, fontos kérdések megválaszolását bátorkodjuk megkísérelni, mint hogy létezik-e a Balaton, hogyan nézne ki a valóságban egy anyag-antianyag robbanás, vagy éppen, hogy miképpen határozható meg, hogy mi és mi nem sci-fi. http://parallaxis.tudomanyesfantasztikum.hu/

  • Évadzáró agymenés az életről, a világmindenségről meg mindenről

    Évadzáró agymenés az életről, a világmindenségről meg mindenről

    23/07/2020 Duración: 59min

    Mielőtt elvonulunk majdnem pontosan 42 napra szünetelni, levezetésként beszélgettünk egy jót egyszerre tudományos és áltudományos, reményteli és félelmetes életünkről, jelenünkről és jövőnkről a Naptól számított harmadik bolygón és környékén. Reflektálgattunk az elmúlt évad során előkerült komolyabb vagy meglepőbb témáinkra Csernobiltól a járványterjedésen át az önvezető autókig. Konklúziónk pedig az lett (senki ne várjon meglepetést!), hogy posztmodern társadalmunk legfontosabb "természeti kincse" nem az arany, a szén, vagy a kőolaj, hanem az információ. Mindeközben kiszolgáltatottabbak vagyunk a félrevezetés mindenféle elképzelhető formájának, mint valaha.

  • Dupla becsapódásveszély: Deep Impact és Armageddon

    Dupla becsapódásveszély: Deep Impact és Armageddon

    09/07/2020 Duración: 54min

    1998 a Földet fenyegető aszteroidák/üstökösök éve, hiszen ebben az évben a mozinézők kétszer is átélhették, ahogy bolygónk legkiválóbb űrhajósai/olajfúrói a katasztrófa elhárításán fáradoznak. Míg a Deep Impact több emberi történet párhuzamos bemutatására törekszik, addig az Armageddon rohamtempóban zúdítja ránk a teljes érzékszervi letámadást.

  • Hinni akartunk!

    Hinni akartunk!

    25/06/2020 Duración: 01h07min

    Összeesküvés, földönkívüliek és heti furcsaságok: egy generációs élmény, ami napjainkig meghatározza a misztikus filmekkel és sorozatokkal kapcsolatos elképzeléseinket, valamint megkerülhetetlen támpontot ad a háttérhatalmakról és megmagyarázhatatlan jelenségről alkotott gondolatainknak. Sokaknak a heti szörnyek miatt maradt emlékezetes, valaki pedig csak az átívelő történet miatt kedvelte, és olyanok is akadnak, akik a mai napig nem heverték ki a gumiember okozta traumát, egy azonban biztos: az odaát lévő igazságról mindannyiunknak megvan a maga elképelése. Aktuális adásunkban az X-aktákról beszélgetünk.

  • Az élet utat tör: huszonhét éves a Jurassic Park

    Az élet utat tör: huszonhét éves a Jurassic Park

    11/06/2020 Duración: 59min

    Igen! Sikerült ürügyet találnunk arra, hogy végre dinoszauruszokról beszélgessünk a Parallaxis Podcastben. Ezt figyeljétek: június 11-én, azaz éppen a mai napon pontosan huszonhét éve mutatták be az amerikai mozik a Jurassic Parkot. Azóta sem értjük, hogy a 3-99 éves gyerekeket miért képesek extatikus rajongásra gerjeszteni a földtörténeti középidő szárazföldi gerinces megafaunájának lényei, de tény ami tény, Steven Spielberg és Michael Crichton (az író) nagyon beéreztek valamit. A film sikere, majd nyomában a dínóalbumok, kulcstartók, műanyag fröccsöntött bigyók özöne olyan ütemben és oly elementáris erővel söpört végig bolygónkon, mint hatvanötmillió évvel ezelőtt a Chixculub-meteor lökéshulláma. De mi lehetett a példátlan siker titka és mi a helyzet a franchise tudományos hátterével?

  • Magyar a világűrben

    Magyar a világűrben

    28/05/2020 Duración: 01h01min

    Vadonatúj podcastünket a Crew Dragon űrhajó tervezett floridai startja előtt vettük föl, melyet aztán az időjárás viszontagságai miatt alig tizenhat perccel az indítási időpont előtt elhalasztottak szombatra. Az új űreszköz legelső, berepülő útján a két amerikai asztronauta célja az lesz, hogy összekapcsolódjanak a Nemzetközi Űrállomással, kiegészítve a fönt lévő orosz-amerikai csapatot. Négy évtizeddel ezelőtt a ma már mindennapos nemzetközi legénységek még jócskán szenzációszámba mentek, hiszen akkor még csak öt év telt el az első amerikai-szovjet űrbéli kézfogás óta. 1980-ban ugyanezen a napon egy másik kétfős személyzet manőverezett odafönt, hogy megközelítse az ISS "nagyanyját", a Szaljut-6 űrállomást. A hajót Szojuz-36-nak hívták, rádióhívójele Orion volt, s fedélzetén utazott egy Farkas Bertalan nevű srác is, akivel Magyarország a Föld hetedik olyan országává vált, amelynek az állampolgára feljutott a kozmoszba.

  • Életünk a megvalósult sci-fi

    Életünk a megvalósult sci-fi

    14/05/2020 Duración: 56min

    Hogyan láthatta például Stanley Kubrick csapata 1968-ban a 2001: Űrodüsszeia forgatásakor, hogy hogyan fog kinézni egy Apple iPadje vagy a Gastroyal krumplipüréje? Esetleg önbeteljesítő próféciákkal állunk szemben és a jóféle sci-fin nevelkedett mérnökpalánták törvényszerűen megvalósítják gyermekkoruk filmélményeit? Vadonatúj podcastünkben ilyesmikről beszélgettünk. http://tudomanyesfantasztikum.hu/

  • Kutatók manuálja

    Kutatók manuálja

    30/04/2020 Duración: 55min

    Mi van akkor, ha kozmikus méretekről van szó? Hogyan határozták meg ókori elődeink a világegyetemben tapasztalható hatalmas távolságokat, és hogyan határozzák meg a kutatók ma? Ami nem kézzelfogható, arra a tudomány ad választ, ahogy egy távoli csillag vagy bolygó légkörének összetételére, vagy az ásatásokon talált leletek korára. A mentőautók szirénájától a világegyetem tágulásáig a Parallaxis aktuális epizódjában, melyben megismerkedhetünk a kutatók manualjával, amit a tudomány csatolt a természet kézikönyvéhez. http://tudomanyesfantasztikum.hu/

  • Környezettudatosság a koronavírus árnyékában

    Környezettudatosság a koronavírus árnyékában

    22/04/2020 Duración: 30min

    A Föld napjának ötletét John McConnell békeaktivista vetette fel egy UNESCO konferencián, majd egy évvel később, 1970. március 21-én, az északi féltekén a tavasz első napján tartották meg az első napot, amit ma 175 országban, köztük 1990 óta  Magyarországon is megrendeznek. 2009-ben az ENSZ április 22-ét a Földanya Nemzetközi Napjává nyilvánította. Az esemény egy felhívás a Föld természeti környezetének megóvására, amihez idén a Parallaxis is csatlakozik. http://tudomanyesfantasztikum.hu/

  • Apollo 13: ötven éve az űrben, huszonöt éve a mozivásznon

    Apollo 13: ötven éve az űrben, huszonöt éve a mozivásznon

    16/04/2020 Duración: 01h01min

    Ron Howard 1995-ös mozija az űrrepüléses filmek aranyszabványa, zsinórmértéke, alfája és omegája. Tíz űrhajósból és űrfanatikusból tíz biztosan ezt ajánlja. Az a mániákus pontosság és odaadás, amivel az alkotók megközelítették az Apollo-program témáját mindmáig egyedülálló, pedig szerencsére nem szűkölködünk jó kis űrhajózástörténeti ihletésű filmekben mostanság . Az Apollo 13 minden képkockája kiállja az idő próbáját, már csak azért is, mert ennél tényleg csak úgy lehetett volna realisztikusabb a feldolgozás, ha Tom Hankst, Bill Paxtont és Kevin Bacont konkrétan felküldik az űrbe egy stábbal. http://tudomanyesfantasztikum.hu/

  • Mesterséges intelligencia és robotok az űrben

    Mesterséges intelligencia és robotok az űrben

    05/04/2020 Duración: 30min

    A Parallaxis podcast és a Sokolébresztő közös kerekasztal-különkiadásában a Sokol "szinte állandó" szakértőjével, Werner Norbert asztrofizikus cimboránkkal beszélgettünk arról, hogy a mesterséges intelligencia és a humanoid robotok hogyan válnak napról napra egyre nélkülözhetetlenebb elemeivé az űrkutatásnak. http://tudomanyesfantasztikum.hu/

  • A nyelvészek érkezése és a jövő emlékei

    A nyelvészek érkezése és a jövő emlékei

    02/04/2020 Duración: 49min

    Tudomásunk szerint Denis Villeneuve 2016-os filmje, az Érkezés (Arrival) az egyetlen olyan hollywoodi sci-fi mozi, amely úgy közelíti meg a földönkívüli civilizációkkal történő első kapcsolatfelvétel örökzöld témáját, hogy a "sci"-t, vagyis a kockafaktort nem ilyen-olyan fizikus, matematikus, vagy programozó karakterek hozzák be a cselekménybe, hanem egy nyelvész. Podcastünkben jól kibeszéltük ezt a furcsa filmet és tudományos vonatkozásait. http://tudomanyesfantasztikum.hu/

  • A világjárvány hatása a tudományra

    A világjárvány hatása a tudományra

    26/03/2020 Duración: 26min

    Ebben a random műsorfolyamban igyekszünk bemutatni mi van a tudományos és tudománnyal kapcsolatos hírek mögött, és sajnos most az apropó a mindennapjainkat beárnyékoló koronavírus-járvány, amelynek a tudományos életre gyakorolt hatásait vitatja meg a különkiadásban a Parallaxis hármasa. Az adásból kiderül mennyiben befolyásolja a járvány a hazai egyetemi oktatókat, kutatókat, illetve, hogy miért kell négy küldetését is szüneteltetnie az Európai Űrügynökségnek a koronavírus-járvány miatt. Rövid és hosszútávú hatások, illetve tripla ajándékeső a Parallaxis Light-ban! http://tudomanyesfantasztikum.hu/

página 1 de 2

Informações: