Sinopsis
Gyakorlatias bibliai tanítások Nyári Attilától és más eladóktól
Episodios
-
Fejlődés nehézségek közepette (Dániel 1:1-21)
21/11/2021 Duración: 38minIzrael a "hétköznapokban" sokszor csak sodródott az eseményekkel és távolodott Istentől. De amikor addig elképzelhetetlen nehézségekkel kellet szembenézniük, nem csak túléltek, hanem fejlődtek, megerősödtek. Hogyan voltak erre képesek? Mit tanulhatunk tőlük?
-
Vezetői visszaélések a gyülekezetben (3 János)
14/11/2021 Duración: 43minMár a kollektív népbölcsesség részének számít az a kis viccesnek szánt tábla, miszerint az első szabály, hogy a főnöknek mindig igaza van, a második pedig, hogy ha a főnöknek mégsem lenne igaza, akkor életbe lép az első szabály. A gyülekezetben is van vezetés, az viszont semmiképpen nem főnökösködés, és a hatalommal való visszaélés itt még nagyobb károkat okozhat, mint máshol. Szóval a témánk: mit tegyünk, ha visszaélést tapasztalunk a gyülekezeti vezetésben? Avagy hogyan válasszuk meg, hogy kit követünk?
-
-
Meglátni magam mások bukásában (2 Sámuel 11-12)
31/10/2021 Duración: 46minAz ókori birodalmak híres uralkodói kényesen vigyáztak arra, hogy életükről csak a győztes csaták és dicső események maradjanak fenn az utókornak. Ezzel szemben a Biblia kendőzetlenül bemutatja a hithősök emberi gyengeségeit és hatalmas bukásait is. És természetesen nem véletlenül…
-
Hogy imádkozzak, hogy Isten meg is hallgassa? (1 János 5:14-21)
24/10/2021 Duración: 43minIsten minden imát meghallgat? Bármiért imádkozhatok, vagy csak bizonyos témákért lehet?
-
Három szárnyakat adó igazság (1 János 5:1-13)
17/10/2021 Duración: 43minA hét egyik híre az volt, hogy a StarTrek szereplőjeként ismert William Shatner 90 évével az eddigi legidősebb emberként néhány perces űrutazáson vett részt. A kilövést persze rengetegen követték, lenyűgözve attól az óriási erőtől, ami képes az űrig emelni egy óriás szerkezetet. Időnként érezheted magad úgy, hogy kb. ugyanilyen erőre lenne szükséged lelkileg is, hogy újra szárnyakat kapj. A soron következő fejezetben János apostol három ilyen rakétát is beizzít.
-
Az Isten szeretet (1 János 4:1-21)
10/10/2021 Duración: 40minMeglehet, hogy soha nem volt a történelemben olyan pillanat, amikor több szó esett a szeretetről, mint manapság. De talán éppen ezért nehéz is kibogozni, hogy ki mit ért a szó alatt. Vajon mit jelent az, amit János apostol ír ebben a részben, hogy Isten a szeretet? És mi van, ha ez a feje tetejére állítja azt, amit eddig a szeretetről gondoltunk?
-
Ne csak beszélj a szeretetről! (1 János 3:4-24)
03/10/2021 Duración: 43minTalán hallottátok már a roppant elmés megfogalmazást, miszerint az elmélet és a gyarkolat között elméletileg nincs különbség, csak gyakorlatilag. A szeretet esetében azonban ez nem is lehetne igazabb. János apostol ebben a fejezetben arra bíztat minket, hogy ne csak filozofáljunk a szeretetről, hanem a gyakorlatban is éljük meg.
-
Jézus imájának ereje (Lukács 11:1-13)
26/09/2021 Duración: 36minJézus leghíresebb imája a "Miatyánk", amellyel tanította a tanítványokat imádkozni. Ezt az imát gyakran még a Jézusban nem hívők is ismerik, mert olyan mélyen bevésődött az európai kultúrtörténetbe. De vajon mit akart tanítani Jézus ezekkel a szavakkal a benne hívőknek?
-
Isten gyermekei vagyunk (1 János 3:1-3)
19/09/2021 Duración: 22minAbban a kiváltságban volt részem, hogy a szüleim neveltek fel. Ezért csak elképzelni tudom, milyen öröm lehet egy árvának, amikor egy szerető család befogadja. És azt is, hogy milyen érzés lehet az a pillanat, amikor a család neve is hivatalosan a keresztneve elé kerül. Isten ezt teszi velünk: a nevére vesz minket. Ebben a bibliaórában mindössze 3 verset nézünk meg, mielőtt egy bemerítkezéssel ünnepeljük ezt az igazságot.
-
Csak egy lábbal a földön (1 János 2:15-29)
12/09/2021 Duración: 44minA keresztények saját bevallásuk szerint is furabogarak, hiszen egy olyan közegben, ahol azt értékelik, ha az ember két lábbal a földön áll, ők valójában fél lábbal egy másik világban élnek. De hogy jelenik meg ez a hétköznapi életünkben? Hogy tudjuk elkerülni akár a földhözragadtság, akár a világtól való teljes elszigetelődés végleteit?
-
Dolgok, amelyek közénk állnak (1 János 2:1-17)
05/09/2021 Duración: 37minMinden kapcsolatban - legyen az egy barátság, vagy akár egy házasság - előjöhetnek olyan dolgok, amelyek a felek közé állnak. Ha ezeket hosszú időn át sem sikerül megoldani, az a kapcsolat végét is jelentheti. Ebben a fejezetben János apostol arról tanít, hogy milyen dolgok állhatnak közénk és Isten közé, és hogy tudunk ezektől mielőbb megszabadulni.
-
Filter nélkül (1 János 1)
29/08/2021 Duración: 40minMiért gyökerezik olyan mélyen bennünk, hogy szeretnénk mindig a legjobb arcunkat mutatni? Olyannyira, hogy még túl is tudjuk tolni, azt sem bánjuk, ha mások jobbnak látnak, mint amilyenek vagyunk? És hogy vegyük fel a harcot ezzel a jelenséggel önmagunkban, ami valójában elszigetelhet másoktól?
-
A pihenés szentsége
25/07/2021 Duración: 42minTombol a nyár, a szabadságok és nyaralások időszaka, sokan várják a jól megérdemelt pihenést. De talán túl ritkán gondolunk bele, hogy a Biblia szerint a pihenés nem csak jó, hanem konkrétan szent dolog.
-
Új szereposztás (1 Sámuel 17)
18/07/2021 Duración: 31minA Biblia talán egyik legismertebb története Dávid és Góliát küzdelme. A történetet hallva mindannyian szeretünk Dávid szerepébe helyezkedni és bátran megküzdünk Góliáttal, vagy éppen a saját óriásainkkal, félelmeinkkel, problémáinkkal. Azonban, ha valóban meg akarjuk érteni a lényeget, új szerepet kell osztani magunknak a történetben!
-
Gyenge jellemű keresztények? (Saul)
11/07/2021 Duración: 47minLehetséges, hogy valaki őszintén kereszténynek vallja magát, és mégis gyenge jellemű? Ha Isten kegyelme végtelen, kell-e egyáltalán változnunk? És hogy láthatjuk meg a saját vakfoltjainkat? Ezekről a kérdésekről tanulhatunk Saul király történetéből.
-
Király, Főpap, Isten (Sámuel első könyve)
04/07/2021 Duración: 42minAkár egy gyenge vicc is kezdődhetne így: egy király, egy pap és Isten beszélgetnek... A vicc azonban az, hogy a Bibliában ez a három szereplő valójában egy és ugyanaz: Jézus Krisztus. És ezt akár Sámuel első könyvéből is felfedezhetjük.
-
Halk és szelíd hang (1 Királyok 19)
27/06/2021 Duración: 40minAz emberi mivoltunkból fakadóan sokszor elfáradunk és elcsüggedünk. Ezekben a helyzetekben tud igazán Isten beleszólni az életünkbe az Ő halk és szelíd hangján, amik aztán a legnagyobb bizonyságok lesznek az életünkben. Lehet nem mindig úgy ahogy mi gondoltuk, vagy nem mindig pont akkor, de ha Isten beleszól, tudjuk, hogy az a legjobb.
-
Ez elment halászni (János 21)
20/06/2021 Duración: 45minJános evangéliuma utolsó fejezetében nem azt látjuk, hogy a tanítványoknak kitisztult volna a kép a feltámadás után, hanem talán még jobban össze vannak zavarodva. Ezért jó néhányan vissza is mennek halászni. Jézus azonban megjelenik a parton, és újra elhívja őket, mert a kaland nem ért véget, hanem valójában csak most kezdődik.
-
Még sincs vége! (János 20)
13/06/2021 Duración: 39minA Biblia őszinteségét talán semmi nem illusztrálja jobban, mint ahogy leírja, hogy maguk a tanítványok sem számítottak Jézus feltámadására. Valakinek elég volt látnia az üres sírt, másnak személyes találkozásra volt szüksége, valakinek pedig a sebeket is meg kellett érintenie, hogy végre higgyen. Miután viszont hittek, mindannyian ugyanarra a meggyőződésre jutottak: azt hitték, hogy véget ért a történet, valójában azonban csak egy váratlan fordulat történt, ami mindent más megvilágításba helyez.